Holland White

TELJES NÉV: Holland White

BECENÉV: Hollie

KOR: Tizennyolc

SZÜLETÉSI IDŐ: 1994 - március - 12

SZÜLETÉSI HELY: USA- Massachusetts - Boston

CSOPORT:Őrült

PLAY BY: Holland Roden

Az egész egy végzetes baleseten alapul, mintha csak egy szappanoperát néznék és nem is csoda hiszen ha az ember belegondol az események ilyen mértékű sorozatába szürreálisnak tűnhet, hogy egy lány aki kótyagos fejjel egy buli után hazakóvályog másnap meztelenül találják az erdő közepén. A legutolsó emlékem, hogy egy kutya a kitérőn elém tér és mivel nem tűnt épp barátságosnak menekülőre fogtam, majd éreztem ahogyan a hegyes fogai a lábamba fúródnak. És habár az adrenalin száguldott az ereimben mégis olyan érzésem volt mintha elaludnék. Érdekes módon mikor megtaláltak nem láttak rajtam külső sérülést. Pedig napokig esküdöztem anyámnak, hogy láttam és éreztem de minek is beszéltem neki, sosem figyelt rám. Visszagondolva talán érthető az agy reakciója, sosem tiszteltek az anyám egy bábúként kezelt és habár mindig is próbáltam erős és kedves lenni ( ami mai napig igaz, társítva egy kis szarkazmussal és feljebb valósággal) , néha több is kell annál mint egy bájos mosoly. Ezen kívül egyel több ok az, hogy aznap éjjel Tom McAdams majdnem megerőszakolt. Igazán kellemes meglepetés volt mikor észrevétlenül egy sikátorba tuszkolt és nálam védekezés képen csak egy sörösüveg volt ami pár másodperccel később már a fején csattant.
Az etikett legcsekélyebb nyomai sem látszottak rajtam mikor az anyám és az újdonsült mostohaapám védekezés képen egy elmebetegeknek épített iskolába küldött. Őrjöngtem és sikítoztam ami csak tovább feszegette a már így is pattanásig feszült húrt, és a régi kedves bájos Hollie-nak már nyoma sem volt.

Már gyerekkoromban primadonna akartam lenni. Magamra aggattam anyám ruháit a magassarkúiban topogtam ide oda a tükör előtt pózolva épp mint a többi gyerek. A különbség csak az volt, hogy az anyám egy maximalista, uralkodó nőszemély akinek habár sok mindent köszönhetek, de a legtöbb dologért inkább átkozom. A pozitívum a divat. Ő volt az aki mindig a legdrágább és a legszebb ruhákba öltöztetett. A leghétköznapibb ruhám is tökéletesen illik a bőrömhöz vagy a szemszínemhez. Mintha csak egy próbababa lennék. A hajam mindig vörös volt ám a formája változékony a kedvemhez mérten, van idő amikor egyenes és van mikor göndör bár kétlem, hogy jelenleg kézhez kapnék egy hajsütővasat. Habár sosem voltam valami magas ( a 167 centimmel), mégis sokat modellkedtem szintén anyámnak köszönhetően. Ha jobban belegondolok az életem minden részét neki köszönhetem.

Hollie mindig tökéletes, Hollie mindig szép. Mondogatta anyám, jobban mondva kántálva nap mint nap. Lassan már az agyamba rögződve mondogattam mindig vele miközben esténkét fésülte a hajam. Nekem ez volt az esti mesém. A helyett, hogy hercegekkel és sárkányokkal tömte volna a fejem inkább azt mondogatta mennyire szép is az ő kicsi lánya. Mintha csak egy tökéletes robotot akart volna létrehozni, megszabta mennyit és miből ehetek. Édesség természetesen kizárt volt mivel az ő csemetéjének tökéletes foga kell, hogy legyen. Sosem tudtam, hogyan szakadhatnék ki ebből a bűvkörből aminek közepében a jóság, a tökéletesség és az ész állt. A jeles tanulmány még meg volt de a többit kezdtem elveszíteni. Jobban mondva önmagam kezdtem elveszíteni. Mikor arról a végzetes éjszakáról hazamentem minden mintha a feje tetejére fordult volna. Nem tudtam mi folyik itt mit láttam és még mit fogok. Az anyám elhidegült, mintha már nem úgy látott volna mint az ő tökéletes szeme fényét. Féltem, sőt rettegtem attól mi fog történni éjszaka de a napok csak teltek és velem semmi más nem történt csak az, hogy egyre mélyebbre zuhantam. A képzeletem legmélyén féltem attól ami egyszer sem következett be. Nem láttam senkit, nem hallottam semmit én mégis rettegtem attól, hogy egyszer fogok. Próbáltam erőt venni magamon ám minden tönkre ment. Felálltam és a már több napos, gyűrött ruhát a szennyes kosárba dobtam és mivel senki sem volt a házban meztelenül indultam zuhanyozni. Épp mint aznap éjjel az erdőben kóvályogva. Az emlékképek akaratlanul törtek rám és én nem bírtam. Lerogytam a földre sikítozva akár csak egy őrült, de abban a percben azzá is váltam. Majd mikor végre egy "tisztább" állapotban voltam remegve indultam zuhanyozni nyugtatgatva saját magam.
Minden rendben, semmi baj nem lesz. Csak lezuhanyzom. Csak víz. Finom.... meleg...
Ejtettem ki a szavakat szinte iszonyodva mert mikor beszálltam a kádba és megengedve magamra a vizet minden elszabadult. A fekete sár szerű folyadék belepte a vizet és én önkéntelenül is felé nyúltam. Hajak tömkelege került az ujjaim közé, felfordult a gyomrom. Megrémültem, fogalmam sincs mitől de mikor kiszállni készültem egy kéz ragadta meg a lábam és a rémülettől felsikoltva estem ki a kádból. A zuhanyfüggöny úgy hullott rám mint egy halotti lepel, és az ütésnek köszönhetően, pár percre én is megszabadulhattam attól a téveszmétől ami a pokolig üldözött. Jobban mondva a Dark Haven-be. Akár a purgatórium, minden és mindenki aki eddig a kiutat jelentette nekem most éli a megszokott életét és én a többi bolonddal együtt szenvedem a meg nem érdemelt sorsom, várva egy szebb napot, vagy magát a halált.