Hadley Daniels - about the Dark, I know well...

TELJES NÉV: Hadley Daniels

BECENÉV: Hadley

KOR: tizenhat

SZÜLETÉSI IDŐ: 1996 - 06 - 01

SZÜLETÉSI HELY: USA - Conway

CSOPORT: Őrült

PLAY BY: Kris Allen

Tornász voltam. Nagy reményű. Atlétikabajnok.
...míg egy edzés után az edzőm megerőszakolt az öltözőben.
Mindennek vége lett akkor. Este… este fürdésnél véres volt a nadrágom. És egy hétig nem tudtam leülni.
Nem voltam hajlandó enni, nem voltam hajlandó iskolába menni, nem voltam hajlandó tükörbe nézni, egyszerűen nem bírtam látni a saját arcomat. Egy éjszaka felkeltem, és a ház összes tükrét összetörtem. Teljesen lefogytam, és mást kellett a helyemre rakni az atlétikacsapatba – azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a házból nem voltam hajlandó kimozdulni utána hónapokig.
A barátaim se akartam látni, Billyt se, senkit. Pánikbeteg vagyok. És súlyosan epilepsziás. A nyelvemen a sebek sosem hegednek be, amiket rohamomban ráharaptam.
Az volt a legrosszabb, hogy végig hibásnak éreztem magam. Mert biztos én tettem valami olyat, amiről neki eszébe jutott, hogy ezt csinálja. Ebben én is bűnös vagyok, és ez a legrettenetesebb.
...Felébredtem, mint a másnapos részeg, keserű, undorító szájízzel, kóvályog a fejem, minden mosolygós őszintének tűnő arc megviperásodik, igen, megviperásodik, villás nyelvvel sziszegnek, és a mérgüket fröcskölik szanaszét.
De igaza van mindegyikünknek. Majd elégtétel lesz, hogy ha nem kapok levegőt, ha megfulladok, mert megérdemlem, azt akarom, hogy fájjon, nagyon fájjon kívül, mert belül fáj, nincs egyensúly, megőrülök, de inkább haljak meg, mint hogy megőrüljek...
Egyszer bevörösödik a szemem, és dühöngök, és török, zúzok, és csípőre tett kézzel, terpeszben állok, na gyertek, csak merjetek bántani, mert én ütni fogok, vissza, akkorát ütök, simán megöllek, meghalsz, kibelezlek ám... Másik pillanatban csak leejtem a szempillám, és már perdül is ki a sírás, csak ülök, maszatos-festékes kézzel az ölemben, és arra gondolok, hogy egyszer úgyis meghalunk. Nem vagyok skizofrén, csak néha elfeledkezek magamról.
Csak ne érj hozzám, könyörgök, ne érj hozzám...

Alacsony vagyok, és arányos, izmos testalkatú, bár most nagyon lefogytam. Gyűlölöm a külsőmet, mert csak arra jó, hogy perverz disznók éljék ki rajtam a vágyaikat, legszívesebben letépném a saját arcomat. Túl szabályos, túl ártatlan, túl gyerek. Aljas a világ, s én minden mocsokját megismertem. Egyszer megpróbáltam bevarrni a saját számat. Nem sikerült. De azóta utánozhatatlan hegek csúfítják az ajkam, és hetekig nem ehettem a fertőzésveszély miatt, csak infúzión keresztül. De egyszer úgyis bevarrom...
A ruháim egyszerűek, kockás ingek, bőrkabátok, farmerok, rövidnadrágot sosem veszek fel, és kivéstem a térdemről a heget, amit... Amit meglátott.
A nyakamban gitár medálú ezüstlánc lógott, a zeneiskolai vizsgámra kaptam még réges régen... De elvették, mert azt mondták, az én kezemben nem biztonságos.

Amióta bevették az atlétikacsapatba, Hadley szinte majdnem minden nap estig bent volt a suliban, és mint az őrült, gyakorlatozott pár kiválogatott iskolatársával a tornacsarnokban. Folyton egy újabb versenyre készültek, és fantasztikus eredményeket értek el, az iskola büszkeségévé váltak pár hónap alatt.
Aznap pont a középiskolák tornájára készültek. Hadley megcsinálta a gyakorlatsorát a nyújtón, majd olyan elegáns mozdulattal, mint egy táncos, leugrott a földre.
- Huh ez jó volt. – törölte meg a homlokát, majd Billy felé intett, aki hüvelykujját feltartva minősítette Kris ügyködését a nyújtón.
- Kurvajó volt. – mondta elismeréssel, miközben a padhoz ment, hogy igyon a kulacsából. – Behalok, milyen jól megy a saslengés neked a bakon.
- Ellenben a gyűrűn sohse érlek utol. – nevetett Hadley, és odanyújtotta a vizet Konradnak, aki akkor jött be a futópályáról, Lawrence-szel a másik futójukkal.
- Kitaláltad a gondolatomat apafej. – lihegte, majd mohón nyúlt a vizeskulacsáért, hogy meghúzza. – Huh. Mi végeztünk, srácok, megyünk haza, jöttök?
Hadley megrázta a fejét, miközben jókorát kortyolt a vízből, de vigyázott, hogy bármily csábító, ne sokat, mert nem akarta szétizzadni magát.
- Mid van még? –kérdezte Billy, miközben fintorogva pislogott a nyújtó felé .
- A korlát. – bökött felé Hadley, és a krétaporos bödönhöz ment, hogy beporozza a kezét. Billy is követte.
- Fujj – mondta – úgy kiszárította a kezem, olyan mint a smirglipapír. – Nézd csak – mutatta, és gyors kis pofont kent le Hadleynek, hogy ottmaradt a jókora tenyérnyom.
- Haha, nagyon vicces- forgatta a szemét Hadley, majd indult a korláthoz, amikor a szemébe ötlött…
…a gerenda.
A gerenda mindig is tabu volt.
˝ Fiúnak semmi keresnivalója a gerendán˝ - ez volt a tanárúr hitvallása, és olyan rettenetes dologként festette le, mintha valami undorító, alantas dolog volna.
Hadley viszont mindig csodálta a lányok gerendagyakorlatát.
- Hé – piszegett oda Billynek – Figyeld, jön –e valaki!
Billy egyetlen pillantással felmérte Hadley szándékát.
- Ne már – mondta – tudod, hogy Rocky ( így nevezték maguk között a tornatanárt, aki úgy nézett ki, mint Sylvester Stallone fiatalabb kiadásban ) irtó zabos lesz, ha megtudja!
- HA megtudja! – felelte Hadley, azzal egy elrugaszkodással már fent is termett a gerendán.
- Gyere már le Had'. – veszekedett vele Billy, de meg se hallotta, annyira fellelkesült attól, hogy végre a gerendán állhat.
Könnyedén végigfutott rajta, mintha csak egy rongyszőnyegen szaladna, aztán ragyogó arccal megfordult, ez nagyon jó érzés. Kipróbálta a hintalépést, amit ellesett a lányoktól, próbált olyan könnyedén mozogni, mint ők, mégis igyekezett az összes férfiasságát beleadni. Igazán elragadó látvány volt a gerendán, csupa erő, energikusság, mégis valami könnyed, kecses báj ami a kiskamasz fiúk sajátja. Le kellett volna rajzolni, ahogy minden izom, ín megfeszül a lábikrájában, a vádlijában, háta, válla egyenes, mintha vonalzóval húzták volna meg, karját pedig egyensúlyozva nyújtotta ki oldalra.
Ahogy nézte, Billy is kezdte élvezni, már ő biztatta.
- Mérlegállás, aztán lábtartás csere – vezényelte Ms Smith-nek, a lányok tornatanárának unásig ismételt gerendagyakorlatát.
Hadley könnyedén előredőlt mérlegállásba, Billy füttyentett, mikor elérte az abszolút vízszintességet, majd kiegyenesedett, és páros lábbal felugrott, sebesen, mint a rugó, hogy a sarka a fenekét érintette, és váltott lábbal érkezett a gerendára.
- Ez könnyű – biggyesztett, majd kihátrált a gerenda végére, és nekifutásból dobott egy cigánykereket. Billy füttyögött.
- A szaltó nem megy már, fogadjunk – incselkedett.
Hadley összehúzott szemmel méregette a távot.
- hát.. Elég kicsi a hely.
- Hé, csak vicceltem – mondta gyorsan Billy, és lélegzetvisszafojtva figyelte a barátját.
Hadley hátrált, behunyta a szemét, majd – isten neki – nekifutott. Először dobott egy cigánykereket, abból egy földönszaltót, végül egyet a levegőben, de elfogyott a lába alól a gerenda, megcsúszott, és mielőtt kimondhatta volna, hogy ˝na ugye˝ már le is zúgott a gerenda alá a szőnyegre.
- Jól vagy? – kérdezte Billy, de Hadley csak torkaszakadtából nevetett.
- Ez irtó jó! Próbáld ki te is!
- Bravó – hallatszott egy mély hang a sarokból. Hadley ijedten pattant fel a szőnyegről.
Rocky – azaz Mr. Dickson, a tornatanár állt komolyan a sarokban, karbafont kézzel, hanyagul a falnak dőlve, ki tudja mióta állt ott. – Gratulálok.
Hadley és Billy leforrázva hallgatott.
- Nem is annyira a szabályaim nem betartása borít ki, hanem az amatőrség ordító hibái – mondta higgadtan. – Krétás kézzel szaltózol a gerendán? Szégyelld magad.
- Elnézést. – rebegte Hadley lesütött szemmel, és várta, hogy megnyíljon alatta a talaj, és elnyelje a föld.
- Temple, elmehetsz – mondta hirtelen a tanárúr Billynek. –Hadley-vel még van némi megbeszélnivalóm.- tette hozzá, és szúrós szemmel méregette Hadley leizzadt, kipirult alakját, lesütött szemét, krétás arcát. – Ne félj Hadley, nem fogok harapni. Csak kicsit… Elbeszélgetünk.
Menj csak, üzente a szemével Hadley Billynek, gyanította ez el fog tartani egy jó darabig.
Kicsit meg volt ijedve. Még soha, soha nem került összetűzésbe senkivel, pláne nem az egyik tanárával.
- Tanár úr, én szeretnék… Bocsánatot kérni – hadarta gyorsan, de Mr. Dickson szenvtelen arckifejezéssel nézett rá.
- Hozd a cuccot, és kapcsold le magad után a világítást – utasította, megvárta Hadleyt, és betessékelte a fiúöltözőbe.
- Intőt fogok kapni? –kérdezte gyáván Hadley, szerencsétlenül állva az öltöző közepén, de nem kerülte el a figyelmét, hogy a férfi bezárja az ajtót. Úristen, ez meg fog verni, hasított belé a felismerés.
- Megbeszéljük – felelt kurtán a férfi, és a zsebébe tette a kulcsot. Hadley meg akarta kérdezni, hogy miért zárja be az ajtót, de annyira félt, hogy nem merte.
- Mr. Dickson, kérem… Ne tessék intőt adni, édesapám nagyon…
- Megverne? – kérdezte fura hangsúllyal a férfi. Hadley megrázta a fejét. – Ülj le, Hadley.
A fiú gyorsan leült a padra, reménykedve, hogy ha a tanár úr látja, hogy milyen jó és szófogadó kisfiú is ő, akkor mindenképpen elhagyja azt az intőt.
Nem értette, miért méregeti úgy a férfi.
- Hadley – szólalt meg hirtelen – Te nagyon tehetséges vagy.
- Köszönöm tanár úr. – mondta bizonytalanul a fiú, és nem értette a hirtelen hangulatváltozást nála. – Igyekszem.
- Azt látom – mondta a férfi – Tudod, - térdelt le mellé – még sosem láttam senkit, aki ennyire férfias lett volna a gerendán, mint te. – kis szünetet tartott, majd folytatta – Azért hagytam, hogy végigcsináld. – tette az egyik kezét Hadley combjára. Kényelmetlen volt az érintése, Hadley összerezzent, és összébb zárta a lábait.
- Engedjen haza menni – mondta hirtelen – Ígérem, többet nem megyek a gerendára. Tudom, hogy lányoknak való. Megtanultam a leckét. – a férfi, viszont, mintha meg sem hallotta volna. Ujját becézgetve végighúzta Hadley térdén egy hegen.
- Ez micsoda?
- Bicikliztem. – mondta feszülten Hadley, aztán elakadt a szava, mert megérezte a férfi nedves-langyos száját a térdén.
- Szegény kis Hadley Daniels. – mondta a tanár valami nagyon furcsa hangon, szemében valami fura fény izzott, kezét pedig szándékos csigalassúsággal feljebb csúsztatta a fiú combján. – Sebes lett a gyönyörű kis térde.- furán sóhajtott- Megveszek érted, te gyerek.
Hadley rettenetesen megijedt, felpattant, ellökte a férfi fejét, és az ajtóhoz rohant, de gúnyosan pattant vissza a kilincs, mintha kinevetné.
A férfi felnevetett.
- Mit képzelsz, hova mész? Nem bánt a bácsi.
- Kérem, hagyjon engem békén – fogta könyörgőre Hadley – Engedjen el! – de a férfi csak nevetett, metszőn, gúnyosan.
- Mondom, hogy nem bántalak. – mondta, de a következő pillanatban, megragadta Hadley karját, magához rántotta, és benyúlt a fehér tornatrikó alá, végigfuttatta az ujjait a karcsú, feszes, izmos kis testen. Hadley felordított, és megpróbálta lehámozni magáról a férfi kezét, de az szorosan lefogta a karját.
- Nyugodj már le, hamarabb végzünk – mondta rosszallóan. Hadley-ben kezdett körvonalazódni, hogy mi fog vele történni, és elborzadt, halálosan megrémült.
- NE – üvöltött fel kétségbeesetten – Ne!!! – mire a férfi a szájára tapasztotta a kezét.
- Kuss legyen már, azt akarod, azt higgyék, hogy öllek?- Hadley erre sírva fakadt.
- Ne, kérem! – nyöszörögte, majd megfordítva – Kérem, ne… Kérem… Ne…
A férfi hamar megunta, hogy a nyöszörgését hallgassa. Hadley kabátzsebéből előhúzta a sapkáját, és beletömte a szájába. Innentől kezdve nem tudott hangokat kiadni, és mikor a férfi lerángatta a kék tornanadrágot, előredöntötte, lenyomta a tarkóját, és majdnem szétszakította, akkor is csak tompa, fojtott nyögéshez hasonlított üvöltő fájdalma.
Akkor, abban a pillanatban szabályosan szétszakadt. Hallotta a férfi artikulátlan üvöltését, érezte a pokoli kínt, és önmagát kezdte nem érezni többet. Megrogyott a térde, leesett a pad elé, a férfi szorítása gyengült a karján, arca elé kapta a kezét, és a pad kemény deszkájába támasztotta a homlokát, szép kis gyerekarcán gurultak a könnyek a fájdalomtól, a kíntól és a megalázottságtól.
A férfi a kisfiú tarkójába temette izzadt arcát.
- Remélem, nem kell elmondanom, hogy ez jobb, ha köztünk marad, különben… - mutatóujját végighúzta a torka előtt.
Hadley hallotta valahonnan távolról, hogy csörren a kulcs a zárban, azzal a férfi kimegy, és bevágja maga után az ajtót.
Arra volt még ereje, hogy kivegye a szájából a sapkáját, aztán erejét vesztve eldőlt a földön.

...Nem velem történt. Hadleyval. Nem velem. Én nem voltam ott. Csak... Csak a testem. Én nem. Én nem voltam ott.