Merople L. Heinen

Tárgy: Re: Merople L. Heinen Vas. Aug. 26, 2012 8:23 am

Elfogadva!

Húúú, hát nekem nagyon tetszett a karakterlapod! Annyira lebilincselő volt az egész........! Gratulálok hozzá, engem teljesen meggyőztél! Az adatok, a személy és a külső leírása is mind hibátlan volt!

De mégis az előtörténettel villantottál a legnagyobbat. Érdekes volt, izgalmas és ugyanakkor kellően rejtélyes. A karakterábrázolásod szintén zseniális volt.

Nyelvtanilag, illetve szemantikailag is a helyén voltak a szövegek! Bár néhány helyen azért sikerült összehoznod pár többszörösen összetett mondatot, amibe néha belekavarodtam. De ez már legyen az én gondom! Tényleg, öröm volt olvasni és látszott, hogy sokat dolgoztál vele! Nagyon-nagy szeretettel üdvözlünk a honlapon, kedves Merope!

Nincs is más hátra, minthogy foglalj play by-t és nevet, utána pedig merülj el az intézet rejtelmeiben! (:

ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK : 6 ϟ CSATLAKOZÁS : 2012. Aug. 22.

Das ist very kééész!

ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK : 6 ϟ CSATLAKOZÁS : 2012. Aug. 22.

Merople Lana Heinen

Kill me Im a monster, i beg you now cause Im not a killer!

Basics

۞ NÉV : Merople Lana Heinen
۞ BECENÉV : Merry, Mero, Rope, Lana
۞ SZÜLETÉSI IDŐ : 1996 november 7.
۞ SZÜLETÉSI HELY : Firenze, Olaszország
۞ KOR : 16
۞ CSOPORT : insane
۞ PLAY BY : Barbara Palvin
۞ KÜLSŐ : Magas, sudár termet , akárcsak egy gyönyörű jegenyefa, hajjal. Sok-sok világosbarna hajjal és két homályos kék szemmel, apró, pisze orral, finoman telt ajkakkal, pici szív alakú arccal. Ugye milyen szép? Őrülten szép, de szó szerint.
Főként pasztellszínű ruhákat hord és feketét, mikor mi illik a gondolataihoz. Legtöbbször minimálisan van sminkelve, leginkább a szemeit szereti kiemelni, ezáltal olyanná válik, mint az éhező afrikai kisgyerek, vagyis a szeme túl nagynak hat a többi testrészéhez képest. Mindössze két darab ékszer figyelhető meg róla, de azokat állandóan hordja, egy feketére festett rágcsálókoponya lóg a nyakában és egy ezüst karperecet hord, hogy elfedje a vágást a csuklóján.Sosem volt megelégedve a külsejével és soha nem is lesz.

Perosnality

Sok mindent mondtak már rá. Makacs, idióta, a maga módján kedves, furcsa, vicces, hihetetlen, őrült, gonosz, ijesztő, groteszk. Lényegében mindegyik jelző igaz egy kicsit.

Nem mindennapi lány, ebben mindenki biztos. Elsősorban iszonyatos hangulatember, hol röhög mindenen, hol meg egyenesen sírva fakad és kiabál, de arra is van példa, hogy lefekszik a hideg padlóra és hosszú ideig csak néz. Senki sem tudja mit. Nála minden attól függ, hogyan kelt fel aznap reggel és mit álmodott. Ha a legtöbb dolog rendben van, akkor egészen jó társaság, jól ellehet vele beszélgetni, kedves, megértően viselkedik, jó hallgatósággá válik, talán még néhány viccet is elsüt. Ezek a tisztább pillanatok. Ilyenkor képes beszélni a normális életéről, arról, hogy ő az életét csak egy ostoba filmként fogja fel és nem akar komolyan venni semmit. Főleg nem önmagát. Ilyenkor meglátszik mennyire okos is a lány valójában.

De mikor elszabadul a pokol.... ordít, sikít, sír, könyörög a halálért csak ne lássa újra azt a valamit, ami kínozza és lelkére áhítozik. Egy-egy ilyen félelem roham után legtöbbször órákig csendben van, érthetetlen szavakat mormol, egészen olyan, mintha imádkozna, de kihez? Azt senki sem tudja. Sokan azt mondják saját hitvilágot alakított ki és minden emberben a hozzá illő démont látja. Talán szóbeszéd, talán igaz.

My Story

-Miss Heinen, maga ölte meg Martin Larsent?
Sokadszorra tette fel a kérdést, de képtelen voltam rá figyelni, míg a démon kikönyökölt a szemén és a lelkén csámcsogott. A lény úgy lógott ki a tisztből, akár egy betűretlen ing. Félelmetes volt, ahogy felém acsargott, nyelvét nyújtogatta és hosszú éles fogaival undokul vigyorgott.
-Redi post me daemonia!
Suttogom egész halkan, a férfi az égre emeli a tekintetét, nem számít hányadszorra válaszolom ugyanazt, nem számít hányadszorra nem hisz nekem senki. Azok a lények bennük vannak, képtelenek látni ameddig együtt élnek velük. A bőrükben viselik a gonoszt.-Nem öltem meg Tenebrist. Asmodeus levette őt.
Mondtam remegő ajkakkal, beakartam csukni a szemem és aludni, föl se kelni többet.
-Idefigyeljen, szép kislány! Kezd elegem lenni a halandzsájából, maga vagy szektás, vagy teljesen megbolondult. Ön szerint mégis, hogy halt meg ez a...hogy is hívja? Tenebris?
Próbáltam a lehető legkomolyabb arccal, rettegés nélkül a férfi szemébe nézni és azt mondtam.
-Nem az én kezem által. Szerettem Tenebrist.

Mindig voltak démonok és mindig is lesznek. Néhány emberbe már születésük pillanatában beleköltöznek sokakba csak később. Bennem nincs démon, de valamiért képes vagyok akaratom ellenére látni. őket. Mindenhol ott vannak, aprók és nagyok, kékek és zöldek, ártatlannak tűnők s nyíltan veszélyesek. Tenebrist a legrosszabb szállta meg., Asmodeus a hatalmas démon úr vette föl magára a testét, akár egy ruhadarabot. Szerette őt használni, szeretett engem használni. Undorodtam a rekedt lihegésétől, ami nem a szerelmemhez tartozott. Végeznem kellett vele mielőtt ő tette volna velem.

Minden mozdulat rettenetesen fájt, a démon imádta, ha szenvedtem és ezáltal Tenebris is.
Megkötözött. Fogta az apró, de borotvaéles pengét és vágott. Perverz mosoly terült szét arcán minden hangocskára. amit kiadtam magamból. Megállapodtunk, ha tíz másodpercig nem adok ki hangot, nem bánt többé. Az első vágás hatására csöndben maradtam, a második vágást az alhasamon ejtette,talán csak a szempillám rebbent meg. Mikor azonban felhajtotta a szoknyám és azzal az undok vágyakozással nézett rám tudtam mi következik.
-Ne!
Sikoltottam, de senki sem volt, aki hallhatta volna. A délmon nevetett, hangosan és ijesztően. Nekem pedig fájt, iszonyatosan fájt. Megerőszakolt, megbecstelenített.
Bosszút kellett állnom, ki kellett szednem a szeretett testből.Mikor elkapta a hajam és hátrarántotta a fejem megfogtam a dobókést s egyetlen apró, de kegyetlen mozdulattal a szívébe döftem. Aztán megint s megint.Nem akartam a hangját hallani...Tenebris, Martin. Életem. Halálom.

Nézd, ott van egy! Nem látod, a szekrény mögött lakik, ő egy Rejtőzködő, sosem költözik emberbe csupán elszívja a boldogságod és az energiád, vigyázz vele, szerintem nagyban felel a depresszió kialakulásáéért. Tudom mire gondolsz, azt akarod tudni voltam-e valaha normális lány, olyan mint a többi.
Biztos voltam, de nem emlékszem rá, tudod, apám halála óta minden egybe mosódik. Csak az a nap emelkedik a ki a sorozatból , mikor ott álltam remegve, kezemben a véres késsel és kiontott belekkel és csak sírni tudtam, sikoltani, hogy hozza vissza valaki. Azóta nem élek, csupán létezem. Gyógyszerek, injekciók a düh s szomorúságrohamok ellen, fertőtlenítő a vágásokra. Semmi sem mossa le a vért. Mocskos démonok, Merope bosszút áll!