Kathleen M. Jacobs ~ I'm going to crazy

Csak fekszem az ágyamon, és összefolynak a napok, nem tudom, hány óra, nem tudom milyen nap van. Néha már azt sem tudom ki vagyok. Élvezem az önsajnálatot, melybe lassan beleőrülök. De a szüleim nem tudhatják meg. Csak a gyászra fogják, anyu mindig azt mondja, majd elmúlik. Hogy majd idővel nem fog fájni. De nem értem, miért fáj egy olyan személy elvesztése, akit gyűlöltem? Talán mégsem gyűlöltem annyira? Végül is a testvérem volt. Mintha én is meghaltam volna aznap. Nem tudom hogy is történt, nem mondták, de nem akarom tudni. Most nem, de talán majd később minden kiderül... Unottan nézem a plafonról lelógó csillárt, mintha olyan érdekes lenne, pedig egyáltalán semmi különös nincs benne. Már vagy öt éve ott van, mégis kezeimmel a fejem alatt hagyom, hogy lassan elnyomjon az álom.

" Egy mezőn vagyok. Oly könnyednek érzem magam, mintha a föld fölött járnék. A harmatos fű nedvesíti be lábam, és boldognak érzem magam. Boldognak, amilyen sosem voltam. Hisz anyáék mindig egy tökéletes lányt akartak látni, és közben nem vették észre, hogy egy boldogtalan gyereket nevelnek, de nem érdekelt. És most valahogy az életem sem érdekel. Itt akarok maradni, így lassan sétálok a tó felé, majd megtorpanok. Egy alak van tőlem nem messze háttal, de ezer közül felismerem. Felgyorsítom lépteimet, s érzem, hogy légvételem egyre szaporábbá válik. Ez nem lehet. Nem lehet ő itt, hiszen halott. Most mégis, mint valami eszement rohanok az alak felé, és kezemet gyengéden a vállára teszem.
- Cameron... Már azt hittem, meghaltál... Tudtam, hogy csak álom! - Szakad fel torkomból a megkönnyebbülés, de mind hiába. Az alak megfordul, s az arcát elcsúfítja a rothadás szele, és az őt kísérő kukacok és férgek. Velőtrázó sikoly szakad fel tüdőmből, és rohanni kezdek. A napsütötte táj borongóssá vált, és a szél is feltámadt. A szél az arcomba fújja hajam, s nem látok semmit, csak rohanok. Valamibe bele akad a lábam, s nem tudok felállni, megfordulok, s látom, hogy a szörny egyre csak közeledik felém.
- Hagyj, tűnj el innen, kérlek! - Zokogok könyörögve az alaknak, de egyre csak közeledik, s oly közek hajol, hogy érzem a rothadó hús bűzét. A keze közeledik felém, s nem tehetek az ellen semmit, hogy magával ragadjon... "

Verejtékezve riadok fel hirtelen. SMS jött, s a mobilom apró sípoló hangot hallat szüntelen. A könyökömre támaszkodva túrok a hajamba. Zihálok, mint aki tényleg menekült valaki elől. Alig pár másodperc múlva anyám ront be az ajtón.
- Minden rendben, kicsim? - Kérdi aggódva. Érdekes, hogy amióta Cameron meghalt, azóta oda is figyelnek rám, és törődnek velem. Talán emiatt nem golyóztam még be teljesen.
- Igen, csak rosszat álmodtam... De már jól vagyok! - Tekintetem riadt, hangom gyenge, de nem akarok róla beszélni. Állandóan faggat, és apu már alig beszél velem. A múltkor hallottam, amint bolondnak titulált. Beleőrültem Cameron halálába. De nagyon téved.
- Megint az a visszatérő álmod? Hangokat is hallasz? Mondtam, hogy beszélned kellene dr. Ross-szal. Bree-nek is segít! - Kezd bele megint a szokásos szövegbe, és valamiért nagyon ideges leszek. Folyton ezzel jön.
- Hagyj ezzel békén! És hagyj egyedül! Tűnj el a szobámból! Egyedül akarok végre lenni!!! - Emelem fel a hangom kétségbeesetten, majd elkezdem kifelé lökdösni a szobámból, hogy kulcsra zárhassam az ajtót. Nem akarok senkit látni, nem vagyok bolond. Én nem lehetek bolond. Pedig néha hangokat hallok. Cameron hangját. Én nem akarok Dark Havenbe kerülni... Bree-t is régen nem látogattam, hiszen félek, hogy ott tartanak. Nem kerülhetek oda... Én nem... Bár néha lehet, hogy jó lenne.
- Majd holnap felhívom dr. Ross-t! Ne aggódj szivem! - Hallom még apám elhaló hangját, majd eszembe jut a telefon, és az SMS. Megnyitom, majd elolvasás nélkül lépek ki belőle... Halk neszt hallok a szoba sarkából, s rá kell jönnöm, újra itt az este. Az ágy végébe húzódok, de a hang ellen nem tehetek semmit. A nevemet hallom. " Kathleen " Csak egy ember hívott így. De ő halott. Felkelek, és kinyitom az ablakom. Némán mások ki a garázs tetejére, majd leugrom az alacsony építményről. Még nem tudom, hova megyek, de el távol a hangoktól. Reggel pedig meglátogatom Bree-t...